2010. november 30., kedd

Viselkedésformák, egyéni jellemzők, elemek szerint.

Gazdasági világválságról beszélünk egy ideje. De talán nem mondok újat, mikor magánéleti, családi, férfi-női kapcsolati, viselkedési formák válságáról is beszélek. Világviszonylatban tényként fogadják el, kutatják, próbálnak segíteni az embereknek, médiák, könyvek, cikkek, publikációk, tanácsadások, s megannyi úton-módon, hogy a női-férfi szerepekben elfogadott, de felborult helyüket újra megtalálják az emberek.


Ami eddig működött, és elfogadott volt, az most egy jó ideje labilissá vált. Változott a világ, s ebben az új helyzetben nem találjuk helyünket. Sem a felnőttek, sem a gyerekek, sem a férfiak, sem a nők.
Sem a munkahelyen, sem magánéletben. Nagyszüleink idejében a még működőképes viselkedési normák mára teljesen felborultak, totális káosz vette át a szerepet. Idősebb szülők is értetlenül állnak, s tanácstalanul nézik gyermekeiket, unokáikat, a széthullott családokat.

Időközönként kezembe kerül egy-egy nőknek szóló, álomvilágot szimbolizáló havilap, s benne temérdek tuti recept, hogyan tehetjük színesebbé kapcsolatainkat, mivel hódítsuk vissza párunkat, hogyan álljunk helyt a munkában.
Nem is értem, hogy ezeket a cikkeket kinek is írják egyáltalán, s aki megfogalmazta, az épp melyik bolygón él, vagy egyáltalán szokott-e emberekkel kommunikálni, mert oly meseszerű, hogy akár Tv Maci helyett is beillene.
Általánosítások tömkelege mindenhol.

Személyiségelemzések összegzésénél minden esetben különbséget kell tenni, nő-férfi, felnőtt-gyermek, egyedülálló-kapcsolatban élő, stb. esetek között. Minden ember más és más élethelyzetben van. Függ attól is, hogy mely sorsévét járja, gyermekként melyik életszakaszban van, 22 éves kor után felnőttként hol tart épp életében, hisz más egy 20-30 vagy épp 40-50, vagy 60-70 éves nő, férfi helyzete. Családban él, vagy elvált. Életében a munka vagy a magánélet játszik-e épp fontos szerepet.

Ami még tetézi a dolgot, hogy ki milyen elemmel rendelkezik. Mind a 9 elem (trigram) más, össze nem téveszthető, egyéni jelleggel bír. Teljesen másként kell kezelni egy női, férfi személyiséget.

Hiába vakmerő egy 3-as fa, s kezdeményező, de nő esetében ezt a jellemét vissza kell fognia, más életterületen kell kiaknáznia tehetségét. Meg kell hagynia a férfinak, hogy tegye a dolgát, s kezdeményezzen, de nincs könnyű helyzetben, ha épp pont egy föld elemmel találkozik, aki egyébként is a mozdulatlanságról, megfontoltságról, lassúságról híres.

Ami egy 7-esnél jó (alkalmazkodó, beszédes, vidám, barátkozó), mondjuk, férfiként siker koronázza cselekedetét, de nő esetében sokszor félre ismerhetik, főleg ismerkedés elején.

Egy 6-os nő, túlságosan domináns, vezető típus, nagy elvárásokkal teli, ez párkapcsolati szinten totális elnyomássá, kudarccá válhat egy férfival szemben, míg a munkában sikeres előmenetelhez segíti.

Egy 2-es föld elem nőként, totális szimbóluma az anyaságnak, családi fészek megteremtője, de férfiként nem túl szerencsés, bizony itt sok tudatosság kell, hogy határozottsággal álljon a talajon, párkapcsolati szinten meg főleg.


Az 1-es víz elemű ember szereti a szabadságot, függetlenséget, mély érzések embere, kissé magába vonuló, elmélkedő. Két véglet embere: egyszer vidám, mint kis hegyi patak, máskor szomorú, mint egy átláthatatlan folyó. Mint mindenkor itt is férfiként erősödnek a jellemek, nőként sem könnyű megismerni az ilyen embert.

S végleteiről híres 9-es tűz elem, amilyen különleges, szépséget és dicsőséget, sikert jelöl, intelligencia és ügyes beszéd jelképezi, s ahogy képes levenni az embereket a lábáról, karizmatikus személyiségével, úgy tudnak perzselni, égetni, fájdalmat okozni másoknak. Egy férfi esetében még talán elfogadott, bár sok türelem kell hozzájuk, de nőként ilyen elemmel rendelkezvén, nincs könnyű dolgunk. Pláne, ha még pl. egy víz elemmel is találkozik? Ajaj! Nem szerencsés találkozás.

Az elemzések során tapasztalom, hogy az igen magas beosztású nők is nagyon nehezen tudják félretenni magánéletükben a „vezetői, irányítói” szerepet. S ha ez még párosul egy dinamikus elemmel? Itt kulcsfontosságú a tudatosság.

Nos, ilyen ismeretek tudatában és az eddig elkészült sok-sok elemzés után, csak fogom a fejem, s értetlenül állok a már említett milliónyi példányszámban eladott szépséges magazinok hasábjai láttán, hogyan is kellene viselkednünk bizonyos helyzetekben.

Amilyen színes a világ, benne mi magunk is azok vagyunk. Nem lehet egy kaptafára tanácsot adni, nagyfokú felelőtlenség, hisz emberi sorsok múlnak egy-egy rossz vélemény, döntés kapcsán.

Rajtunk, nőkön nagy hangsúly van. Az otthon melegét, a lágyságot, a szeretetet, a gyermekekkel való törődést, a férfiak hitét, önbizalmukat nekünk kell vissza adni, segíteni őket, hogy újra helyre álljon a rend. Ha mi változunk, változik minden. Ha a Nők újra megtalálják helyüket, szerepüket a megváltozott világban, s hagyjuk a férfiakat újra Férfiként viselkedni, s nem akarjuk átvenni az irányítás szerepét, mennyivel is könnyebb lenne az élet.

A személyes beszélgetések, az elemzések ebben nyújtanak segítséget, hogy megtalálja mindenki a számára helyes irányt, azt, ami csak és kizárólag neki szól.

Jövő évtől, egyik újdonságként tervezem a nőknek szóló rendszeres klubjelleggel történő tanácsadást, közös munkálkodást, hogy a feng shui eszköztárát felhasználva mindenki megtalálja helyét, szerepét saját nőiességét illetően.

Mit jelent számodra, hogy férfiasság, nőiesség? A hétköznapokban hogyan éled meg nemi identitásodat? Vannak területek, ahol úgy érzed, segítségre szorulnál?

Nincsenek megjegyzések: