Kapcsolatok

A feng shui témájához ugyan nem feltétlen kapcsolódik a kultúra, s erről beszélni, írni, de „véletlennek” tűnő párhuzam, maga a tárgy, mint emberek lelkével való foglalatosság, már igen. Az értetlenkedés, a kérdőjel persze meg egyre csak nő a fejemben, hogy, hogy nem vagyunk képesek sokszor a legegyszerűbb dolgot észrevenni, megnyílni, s megérteni egymást.

Minap egy színházi premier előadásra kaptam meghívást, melyre már nagyon készültem. Tudtam, hogy aznap sok dolgom lesz, s alig vártam, hogy este végre hátradőlve élvezhessem a műsort.
A darab, házaspárokról szól (akik egyébként barátok is), félreértések és különböző nehézségek miatt véletlenül találkoznak egy szexuálpszichológus kúriáján, hétvégi párterápia ürügyén. Az egyébként is bonyolult helyzetet még csak tetézi, hogy színre lép az egyik férj céltudatos titkárnője is, s kiderül, hogy a párok az ellenkező nemű tagjánál keresnek vigaszt, boldogtalan házasságuk miatt. A darab bohózat, humoros előadás.

Kicsit úgy éreztem magam, az egyébként túlzsúfolt, levegőtlen nézőtéren, a borzalmasan kényelmetlen háttámla nélküli fapadon, mint ha egy felvilágosító előadásra jöttem volna. Szokásomhoz hűen, megint figyeltem az embereket, arcokat, reagálásokat. Bármennyire is tartják magukat az emberek szexuálisan felvilágosultnak, és hangoztatják fennhangon, még mindig rácsodálkoznak egy-egy segédeszközre, vagy kuncogva hallgatják az egyszemélyes örömszerzés trágár kifejezésekkel teli monológját.
Ugyan a darab telt házas előadásokkal megy, s talán mert egyébként is muszáj nagyon nyíltan és konkrétan beszélnem munkám során a szexről, s ebben az előadásban szinte mintha csak pusztán érzelem nélküli, tényleges testiség lenne a fontos, olyannyira nem nyerte el tetszésemet, hogy a 2. felvonás után távoztunk ismerőseimmel.

Másnap pedig egy új könyvet kaptam. HM: Mert megérdemellek!
„Egy mondás szerint minden népnek olyan politikusai vannak, amilyeneket érdemel. A szálat azonban továbbszőhetjük, és azt is mondhatjuk: Mindenkinek olyan munkahelye van, amelyet érdemel. Mindenkinek olyan lakása van, amilyet érdemel. És végül, de nem utolsó sorban: Mindenki olyan társat kap, amelyet érdemel.” Azért ez így elég durván hangzik, de sajnos, vagy nem, de kíméletlenül igaz.
A könyv játékos formában tárja fel viselkedésbeli és gondolkodásbeli hibáinkat, melyek miatt gyakran csalódunk a szerelemben és a párkapcsolatokban. Megmutatja, milyen úton érhetjük el azt a szintet, amikor TUDATOSAN alakítjuk kapcsolatunkat azzal a társsal, akit megérdemlünk.
Még nem értem a könyv végére, de az eddig leírtak egészen új megközelítésből boncolgatja e témát.

A könyvet olvasva, megnyugodtam, hogy a telt házas előadásról, okkal távoztam, bármennyire is volt szembeötlő másoknak.

Igen, tudom, a színház is egy játék. Csak mikor olyan dolgokon nevetünk, talán még cinikusan is, akár a saját életünket látva a színpadon, vagy amivel nap, mint nap találkozom, számomra nem volt épp üdítő. Eszembe jutottak azok az emberek, akik pontosan ezekkel a problémákkal keresnek meg. Az, hogy mennyire félnek egymásnak elmondani: mi a gond, mit szeretne másképp, mit nem szeretne, vagy épp mit próbálna ki, s inkább, másnál keresnek vigaszt, amiről persze tudjunk – nem megoldás. Vagy, hogy a férfiak milyen téveszmékkel ruházzák fel magukat, vagy a női nemet. Cél és teljesítmény orientáltak, a nők meg érzelmi alapokra vannak beállítva. Hány, de hány mellébeszélés, meg nem értés, ki nem mondott, elhallgatott, félelmekkel felnagyított gondolatok miatt mennek szét kapcsolatok. Hányszor tapasztalom, hogy, még akik felkeresnek, okkal, és tudják, hogy gond van, csak az elemzés és a sokadik találkozás után mernek, úgy igazán kitárulkozni. Főleg a férfiak.
Szomorú.
Szomorú, hogy ebben a felvilágosult világban sem merünk nyíltan és őszintén beszélni érzéseinkről. S így vágunk bele egy kapcsolatba? Már eleve halálra van ítélve.

Az internetes oldalakon és a segédeszközöket árusító helyeken hihetetlen mennyiségű és fajtájú „játékszerre” bukkanhatunk.

Csak egy valamit nem pótolnak. A legfontosabbakat. A szerelmet, az ölelést, a másik hangját, a bőre illatát, a szívverését, a csillogó szemeket, az érintés gyönyörűségét, és az adni tudást, hogy a másikat boldoggá tegyük.

Ha egy kicsit elgondolkodtál azon, amit írtam, már megérte. Merj megnyílni, kimondani, megélni dolgokat, nincs mit veszíteni. Mindenkinek van valahol egy párja. De ahhoz, hogy meg is találd, először ismerd meg önmagad, légy egyedül is boldog, érezd jól magad, s legyél türelmes, mert így „egészen” fogod megtalálni társad.