2010. május 2., vasárnap

Nyugalomsziget-Sasrét

A természethez való kötődésem már gyerekkorom óta fontos. Lételemem. Sajnos mostanában keveset lehetek zöldben, de hála ismerőseimnek, hogy 3 nap telefon, tv és egyéb borzalmaktól mentesen csak úgy ellegyek Sasréten. Az indián tábor "nagyjaival". Elfogult vagyok velük szemben. A hely, akárhányszor is megyek le, mindig elvarázsol. Egyre nehezebb hazajönni. Valamikor még a gyerekeim élvezhették a varázslatot, lányom máig visszajáró bedolgozó. Az ott lévő emberek, fiatalok egymáshoz való viszonyuk, tenni akarásuk, ember és természet szeretetük példamutató. Minden tiszteletem az övék.

A kint létem alatt megint megszűnt a tér és idő. Magam mögött hagytam minden gondomat és csak a pillanatnak éltem. Olyan mintha agymosáson vettem volna részt.
Talán ezt kellene felírni antidepresszáns helyett!!!!

Egyik sétám alkalmával Alma forrás közelében olyan kis miliőbe csöppentem, hogy máig nem tudom mennyi idő telt el, csak élveztem a lombok között átszűrődő napfényt, a csörgedező forrás zenéjét, a csiripelő madarak kánonját, a levegő illatát és a mérhetetlen nyugalmat. Testen-lelkem azóta is vissza húz......

Még egy hét sem telt el, de már alig várom, hogy újra a tó kispadján ülve nézzem a naplementét.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

:-)