2012. január 2., hétfő

2012 - a Sárkány éve. Mit is jelent ez általánosságban?

Számos helyen és Kínában, de azon emberek számára is, akik magukénak vallják a kínai asztrológiát, hisznek benne - nagy ünnep lesz 2012. január 23-a.

A régi dolgok "elvesztése" és az új megszületését ünnepeljük.

Megújulunk. Testben-lélekben-szellemben.


Sárkány évét kezdjük majd.
A Sárkány éve mindig igen mozgalmas, és alkalmas a jelentős újrakezdésekre. Ahogy a kínai közmondás tartja: jobb megtenni, mint kihagyni.

Gazdasági élet területén számos kormány és szervezet fogja elősegíteni a fellendülést, befektetésekre és az ipar fejlesztésére ösztönözni. Ez az év kedvez a haladásnak, fel kell ismerni a lehetőségeket, s persze élni is tudni kell vele. Ebben a gyors ütemű évben nem lesz idő a halogatásra.

Sok országban esély van választásokra.
Fontos kérdés lesz a nemzeti öntudat, sokakat foglalkoztat majd nemzetük helye a nagyvilágban. A legutóbbi 88-as Sárkány évben, szolidaritási mozgalom volt Lengyelországban, s a sztrájkok sorsdöntő változásokhoz vezettek Kelet-Európában is. Bizonyos szerveződések hangjai tehát ebben az évben is felerősödnek.


Az orvoslásban és a tudományban várhatóak nagy áttörések. Egyébként a penicillint is a Sárkány évében találták fel.
Befektetéseknek igen kedvez ez az év: nagy értékű programok indulnak be az építőiparban és az infrastruktúra fejlesztésében.

Az élet minden területén nagymértékű változások lehetnek. Tény, ezeket a változásokat nem egyenlő arányban éljük meg. Vannak emberek, akik nem szeretik a változásokat, pedig nem lesz más választás. Aki nem megy bele, nem fejlődik, nem veszi fel a versenyt, nagyon lemarad, vagy nagyon elbukik. Kiválasztódásnak is nevezném ezt az évet. Amolyan sorsdöntő év.

A Sárkány éve pozitív energiát áraszt magából, azonban nem nélkülözi pont ezáltal a sorscsapásokat sem. Ezt az évet sem ússzuk meg természeti katasztrófák nélkül - földrengések, vulkánkitörések, vagy a szeszélyes időjárás hatása az emberiségre. Ezekben a helyzetekben kell összefogni, segíteni egymást. Tehát a csoportosulás itt is megmutatkozik, mint minden egyes területén ennek az évnek.

Mint a karneválok vezére, a Sárkány indítja útjára az eseményeket, és sokan gondolják majd úgy, hogy a tettek mezejére kell lépni.
Tehát szerencsések lehetnek, akik házasságot kötnek, családot alapítanak, üzleti vállalkozásba fognak. Bármilyen legyen is a terv - ideje előrukkolni vele.

A Sárkány éve, mindannyiunknak új lehetőséget tartogat. Annak, aki felismeri, s mer tenni ezért.

Készüljünk fel erre az évre - sok szerencsét mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: