Nem is mese, igazság.
Neked mit mond?
Két szerzetes haladt egy esőzésekkel sújtott vidéken. Elérkeztek egy óriási pocsolyához, ami olyan széles volt, hogy képtelenség volt megkerülni. A pocsolya szélén álldogált egy fiatal hölgy is, ruhájának szélét emelgette, és éppen azt vizsgálta, hogyan kelhetne át ezen a nagy pocsolyán.
A fiatalabb szerzetes, akit Neppének hívtak, odalépett a hölgyhöz, felkapta, és átvitte a pocsolya túloldalára.
Az átkelés után a szerzetesek órákig némán folytatták útjukat. Az idősebb, akit Rokkának hívtak, egyre mérgesebben lépkedett, érezhetően nőtt benne a feszültség, míg egyszer csak kitört:
- Mi szerzetesek nem érinthetünk meg asszonyokat. Te miért tetted ezt? - kérdezte társát.
- Én már letettem a hölgyet. – válaszolta Neppé. – Te még cipeled, barátom?
Milyen terheket is cipelsz magaddal?
No és mennyi ideig?
Nem szeretnéd már lerakni?
Ha a múlt örökké visszahúz, fogva tart, nem tudsz előre nézni, lépni.
Ne a múltban, a jelenben élj.
Tedd rendbe dolgaidat, még ha nehéz is.
De hidd el, olyan lesz a lelked, mint egy pillangó.
Könnyű, tiszta, befogadó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése