Út a békéhez.

Emberek között élünk.
Te is, én is.
Hat ránk a külvilág, az időjárás, az emberek viselkedése, a történések, az adott pillanatnyi élethelyzetünk milyensége, a múltunk.
Belegondoltál már, hogy vagy feldob, vagy épp frusztrált leszel ezektől mind?
Ha mások nem érzik jól magukat a saját bőrükben, miért hagyod, hogy lenyomjanak?

Az emberek szeretnek panaszkodni.
Szeretnek másokat hibáztatni.
Hagyd ezt abba, és sokkal nagyobb lesz benned a béke.

És milyen út vezet lelked békéjéhez?

A megbocsátás, másoknak és magadnak.
Emberek vagyunk, igen, tévedhetünk, s ez teljesen normális.
A döntéseink határozzák meg életünket.
S a másik emberét is.
A felejtés, a múlton már úgy sem változtathatsz, hisz már megtörtént, akkor meg miért van még mindig itt benned?
A megértés jó dolog. Tanulsz belőle, okulhatsz, de csak ennyire fontos a múlthoz való visszatérés.
Értsd meg, és engedd el.
Ne ragaszkodj a régi eszmékhez, mert az akkori fejeddel, az akkori helyzetben, okkal hoztad meg döntésedet.
Akkor miért is bírálnád felül most?
Már más vagy, a lelked, a tested, gondolkodásod. S ez jó.
Elfogadás a legnagyszerűbb képességünk.
Elfogadni magunkat, hibáinkkal, jóságunkkal, úgy, ahogy vagyunk, s persze másokat is.

Hogyan is kezdtem?.... hat ránk a külvilág, az időjárás......
Most hideg van és szomorkás az idő, de tudod, jön a tavasz, itt van, nemsokára.
Én már reggelente hallom csicseregni a madarakat, éled a természet lassan, újra.
Tedd félre rossz gondolataidat, keress valami szép emléket, gondolj valami nagyon jó élményedre, cseréld le a rossz érzetet egy jóra.

Hm. Nálam mi ugrott be?
Meleg augusztusi nyár, víz, napfény. Érzem lábam alatt a homok és víz lágyságát, a napfény melegét bőrömön, a tenger sós illatát.
Egy régi nyaralás emléke, gyerekeimmel.
Kagylókat szedegettem épp.

Neked milyen kedves kép jön elő?
Mesélsz nekem?