Ő volt az egyike, aki Magyarországon utat nyitott az egyetemes emberi tradíció gondolatkörének megismeréséhez. Egyik legfontosabb tanítása számunkra az, hogy: "Nem rendszereket kell alkotni, hanem az ébresztő elemek folyamatos sorát biztosítani".
Érdeklődése rendkívül szerteágazó, a klasszika-filológiától a művészettörténeten át a keleti vallásokig és a szent nyelvekig -különösen a szanszkrit- érdekelte. Írásai nehezen kategorizálhatók, néha a filozófiához, máskor a kultúrtörténethez, megint máskor pedig a teológiai értekezésekhez közelítenek.
Egységben próbált gondolkodni. Kiindulópontja, hogy minden Egy, a világ pedig ennek az Egynek számtalan vetülete.
A létegység e tanát a nagy keleti hagyományok mellett megtaláljuk az európai hagyomány letéteményeseinél is, elsősorban Eckhart mesternél, Jacob Böhménél, Cusanusnál, Baadernél, Szt. Ágostonnál.
Hamvas mindig távol tartotta magát az izmusok szektásságától és szükségszerű szűklátókörűségétől, amikkel szemben az egyetemességet kereste, ami nem áll szemben semmilyen más irányzattal, hanem irányzatok feletti. Hamvas számára bármilyen mű hitelességét csak a mögötte álló hiteles élet adhatja meg, amelynek alapja a gondolat-szó-tett azonossága. Ő a műveit élte, és életét művé tisztította, ennek értelmében, alkotásaiban szerves egységbe forrt a bölcselet, vallás, művészet és élet.
"Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése