Kivételesen nem a fizikai halálra gondoltam.
Időközönként bizony, szomorú levelek jönnek.
Elakadt életút, céltalanság, "hogyan tovább" útvesztőiben való tétovázás.....
Nem tévedek, mikor azt gondolom, ez mindannyiunknál előforduló helyzet.
Miért baj, ha időnként elakadunk, megtorpanunk?
Az életet sohasem érthetjük meg teljesen.
Néha nem is kell, csak hagyni, hogy folyjon, de közben figyelj, lásd, ami körülötted, veled történik.
Állandóan magyarázatot szeretnénk találni minden mozzanatra, ami körülöttünk történik. Ezek a következtetések azonban csak gondolkodó elménk ésszerűsítési kísérletei.
Lesz, amire azonnal választ kapunk, vagy később, vagy amit nem tudunk elfogadni, hogy soha.
A halál mindig valaminek a vége.
A test halála bizonyos kultúrák szerint végleges, viszont vannak olyan népcsoportok, ahol ezt nem tragikusan fogják fel, hiszen egy másik lélek jön majd vissza, újjászületik.
Ha életünkben valami "meghal", azután mindig jön az új, a más.
Ha elakadtál, az jó,mert felismerted, hogy változtatni szeretnél, vagy csupán másképp szeretnéd élni életed.
S hogy még nem tudod hogyan?
Legyél nyugodt, békés, ne kapkodj.
Lesznek segítőid, s ha őszinte vagy magaddal és "bensődre" tekintesz, megjön a válasz.
Akit, amit el kell, hogy engedjünk életünkből, hagyd.
Új emberré válsz, új életed lesz, új barátaid, szerelmed, munkahelyed, akár új lakhelyed lesz.
Egy kis megtorpanás, szomorúság megéri, hogy újjá szüless?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése