2011. május 8., vasárnap

Önismeret

Életünk legfelemelőbb, de egyben legfájdalmasabb időszaka, mikor végre önmagunkkal kezdünk foglalkozni.
Önzőségnek tűnik, mikor saját magunkat helyezzük előtérbe.

ÉN-ÉN-ÉN

Amikor önismeretről beszélünk, szinte mindenkinek jelző jut eszébe: okos, ügyes, jóságos, gonosz....
Pedig ennél sokkal többről van szó.
Az önmegismerés útjára lépni, nem kis kaland.
Sőt.
Nagy bátorság kell hozzá.

Az önmegismerés egy önmagunkra irányuló lelki folyamat.
Személyiségünk képességeit, tulajdonságait, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat, s ezek átfogó együttes működését tárhatjuk fel.
Feltétele az őszinteség, hogy képesek legyünk bevállalni az igazságokat, az ezzel járó esetleges fájdalmakat.
A folyamat legfontosabb befejező része pedig az önelfogadás.
Ameddig nem térképezzük fel önön lényünket, és nem fogadjuk el magunkat, olyannak, amilyennek születtünk, vajmi nehezen is boldogulunk az életben.
Előre, hátra tologatjuk magunkat az élet sínpályáján, vakvágányra futunk.
Nem tudunk előre lépni, arra az útra, ami csak a miénk.
S ezáltal a hőn áhított mindent életterületet átfogó boldogság várat magára, nem leled sehol.

Vállald a kockázatot, a kihívást, a fájdalmat, a tanulást, az örömöt, hogy megtaláld önmagad!

Legyél zarándok, vándor a saját életutadon!




“Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk.” (Helen Keller) 

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt még elfogadom , hogy szembesülök az igazsággal és az nem lehet mindig kellemes ! A környezet toleranciája azonban nem ilyen elfogadó , vagy ez is a várható fájdalom része ?

Mármarosi Melinda írta...

Régen rossz, ha negatívan értelmezed önmegismerésedet - mert lehet a "szembesülés" pont jó, pozitív is. Itt, ebben az esetben, nem a külvilág véleménye számít, nem érdekes, minek is?

Az önmegismerésben pont az "én" a lényeg, nem pedig az "ők" véleménye. Hisz mindenki csak a saját szemüvegén keresztül ítélkezik, mond véleményt. S ha önmagam értékeivel, hibáimmal tisztában vagyok, elfogadom, szeretem magam, már nem számít az "ők" véleménye, tehát a tolerancia része sem.

A fájdalom része,a tisztánlátásban van. Mert csak így lehet fejlődni. De idáig el is kell jutni.

S ha kell fájjon, húzzon le, szenvedjen az ember, mert csak a mocsárból tud az ember felállni.
Kellenek azok a pofonok!!!!!