Összegzés

Egy nagyon munkás, igen intenzív időszakot magam mögött hagyva, úgy gondoltam eljött a pillanat, hogy egy kicsit összefoglaljam az elmúlt időszak történéseit.

Úton-útfélen, az ismerőseimtől, a blogomon és más internetes oldalakon keresztül, az elemzések-tanácsadások által hozzám került ügyfeleimtől megannyi kérdés hangzott el, s hogy mondjak példákat, miben, mikor, mi által, hogyan sikerült másoknak megvalósítani az elhangzott tanácsokat, mit éltek meg, sikerült-e a célt elérni, stb. Nem könnyű a feladat, hogy az intimitást meghagyva, de tényeket közölve meséljek is, meg nem is.

Sokféle emberrel, férfiakkal, nőkkel, párokkal, gyerekekkel, alkalmazotti, beosztott-főnök kapcsolattal, különféle sorsokkal találkoztam.
A térrendezést, mint amolyan fenséges csodát, nagyon szeretem. Tér, anyagok, színek, eszközök, tárgyak, illatok, fényforrások alkalmazásának tárházában csak a fantáziánk szabhat határt, no meg persze pénztárcánk.
De az emberekkel való foglalkozás, az igazán nagy kihívás számomra. Megtalálni a kulcsot a lelkekhez, hogy átérezve, belebújva bőrükbe egy-egy elemzés során, valóban a számukra megfelelő tanáccsal tudjak szolgálni. Az, hogy egyáltalán eljutnak addig, hogy elemzésre kerüljön sor, még át is beszéljük, jó párszor, s hogy utána ki hogyan boldogul, sikerül-e a terv, a cél megvalósítása, bizony nem könnyű.

Ami öröm számomra, hogy nem csak problémákkal keresnek meg. Voltak olyan párok, akik kapcsolatuk még harmonikusabbá tételéért fordultak hozzám. Sokat dolgoztak, s dolgoznak máig is magukon, egymásért, melyért csak tisztelni tudom őket.
S persze - ez a többség - kik már szinte eltemették kapcsolatukat, talán az utolsó lehetőséget látva kértek segítséget. Még mielőtt bárki is a „töltött káposzta felmelegítésére” gondolna cinikusan, kérem, ne tegye. Kívülről, de mégis igen közelről látva megtapasztalni azt a csodát, ahogy férfiak-nők küzdenek, cselekednek kapcsolatukért, megható érzés. Fájdalmas felismerések, önmagukra találás, szembenézés a valósággal, végre meglátni a másikat önön valóságában, nos, ezek nem kis feladatok s bizony nem egy könnycseppet látok legördülni az arcokon, olykor a szomorúságtól, vagy az örömtől.
S azok, akikben még él a tisztelet, a szeretet a másikért, nemhogy tovább lépnének, hanem újra teremtenek egy párkapcsolatot. Mivel változnak, nem is kicsit, teljesen új alapokra helyezik kapcsolatukat. Sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy egy merőben más, izzó-szerelemes kapcsolat születésének lehetek sokszor szemtanúja. Hány, de hány évet leéltek sokszor egymás mellett, s nem is ismerték egymást. S jön a változás, mint egy forró fuvallat, s még nem ismert szerelem születik meg. Hát nem csodás?

A gyermek-szülő közötti kapcsolati probléma megoldása bizony igen kényes téma. Más egy lány-anya, egy fiú-apa, vagy lány-apa, fiú-anya közötti kapcsolat. Egy egész életre kiható változásokra kell ilyenkor gondolnunk. S miután két gyermekem van, fiam, s egy lányom, átérzem ennek fontosságát, felelősségét. Nagyon szeretem, amikor egy gyermek megnyílik, mesél magáról, s miután számára ugyan idegen, de egyben bizalmasa is vagyok, megannyi megválaszolatlan kérdéssel záporoznak, s próbáljuk kibogozni a sok-sok csomót.

A megkeresettek között jóval több a nők száma. Mint tudjuk, érzékenységükből fakadóan, könnyebben nyílnak meg, jobb probléma felismerő képességeik miatt nem véletlen a százalékos arány nagysága. Jobban kitárulkoznak, fogékonyabbak az újra, alakíthatóbbak. Egy családon belül is a nők jóval korábban észreveszik a problémákat, mint a közösség többi tagja.

Férfiak. Bizony róluk a blogomonban is külön részt szenteltem. Mert olyan nehéz őket megfejteni. Mint tudjuk, mióta a világ, világ, a férfi-női kapcsolat megismerése örök rejtély marad. Igazából, a másik szemszögéből nézve, lehet elfogadni, tisztelni, szeretni a másikat, de igazán megérteni sosem. De az erre való törekvés, segítség a másiknak, már helyes út.
A férfiakkal folytatott közös munkám során tapasztalom, hogy nehezen teszik meg az első lépést, hogy szembesüljenek önmagukkal. Ha ez már sikerült, jön a következő lépcső, az elfogadás. Már itt komoly nehézségeket tapasztalok. De ha ezen a gigantikus akadályon túl jutottunk, jön a cselekvés ideje. Ha azt veleszületett férfi egót valaha is ki lehetne iktatni életükből, mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne. De van, létezik, kinek kisebb, kinek nagyobb. Egész pici, pár éves fiúknál is látom, s persze a fiamnál, édesapámnál, s a többi családtagomnál, ismerősömnél, hogy nem is veszik észre, nem tudatos az ego játéka. Erre viszont felhívni figyelmüket, nem könnyű, főleg ha nő teszi ezt meg.
A másik nehézség, az érzelmek felvállalása, kimutatása. Tévhitek, félelmek, falak, neveltetés, frusztráltság, megannyi probléma akadályozza cselekedeteiket, melyeket legyőzni, ledönteni, változtatni, nagy munkát igényel.


Bármilyen élethelyzettel, embertípussal is találkozom, egy valami mindenben közös. A felismerés, a harmonikusabb életre vágyás igénye. Ameddig ez nem fogalmazódik meg valakiben, ameddig nem jön el az érzés, hogy lépjen, cselekedjen, szembesülve a valós tényekkel, nem érinti meg a változás szele, az újdonság ereje, a tenni akarás önmagamért, másokért, minden cselekedet részemről hiába való.
El kell tudni fogadni, hogy minden nap tenni kell magunkért, másokért. Nincs olyan, hogy megszereztem, megkaptam, megcsináltam, és akkor oké. Ahogy felkelünk, fogat mosunk, eszünk, dolgozunk, alszunk, eszünkbe sem jut, hogy ne cselekedjünk. Akkor miért felejtünk el a kapcsolatainkért tenni? Minden múlandó, s a jelenben élve, folyamatos munkával, tudatosan, célokat kitűzve kell sorsunkért tenni.

Összegezted már valaha, hol is tartasz az életedben? Vannak céljaid? Teszel is érte?