2010. szeptember 18., szombat

Ősz – újrakezdések időszaka. Megújulás térben, s lélekben.

Idén váratlanul, egyik napról a másikra beköszöntött az ősz. Az előző napi forróságot felváltotta az eső, a hideg, s pillanatok alatt előkerültek a meleg ruhák. Elkezdődött az iskola, a nyári szabadságolások után visszazökkentünk a munkahely, család, otthon körforgásába. Beszorultunk a négy fal közé. Mint minden évszakváltás, az ősz is újrateremtésre sarkall. Az előző írásaimban önmagad megismerésére, feltérképezésére, megújulásra invitáltalak, most a lakásod, környezeted otthonossá tételében próbálok segíteni pihenésképpen.

Vannak emberek, akár nők, akár férfiak, kiknek ez könnyebben-nehezebben megy. Férfiak mentségére legyen szólva, hogy mi nők ezt valahogy a zsigereinkben hordozzuk, a mi feladatunk, hogy meghitt otthon teremtsünk, ahol a kedvesünk, gyerekeink, barátaink jól érezhetik magukat. Bármilyen helyen, akár albérletben, kollégiumban, piciny vagy nagy lakásban, házban, üzletünkben nagy csodákat művelhetünk.

A felhalmozás idejét éljük. Szinte észre sem vesszük, mennyi mindent képesek vagyunk elraktározni. Vannak embercsoportok, akiknek szinte szava járásukká vált, hisz „jó lesz ez még valamire”, s beteges gyűjtögetőkké vállnak. Egy összeköltözés, szétköltözés, születendő baba érkezése, vagy épp iskolába menetele, üzletünk felvirágoztatása, bármely élethelyzet, vagy csak hogy egyszerűen jól érezzük magunkat, megújulásra késztethet.

Ügyfeleim, ismerőseim nem egyszer hangoztatták, hogy ehhez rengeteg pénz és idő kell. Idő mindenre van, amire csak szakítunk, s kire nem, ha magunkra nem? A rendrakás, takarítás, selejtezés viszont nem pénz kérdése. Az már igen, hogy ki, milyen változtatásokat, átalakításokat igényel, s nyúl mélyen a zsebébe. A feng shui elv csak eszköz, segítség a hogyanban, de egyéni igényeket nézve mindenki megtalálhatja a számára elfogadható stílust. Ugyan kínai tradícióról beszélünk, de az elv megfér minden irányzatban, akár legyen az egy modern, vagy klasszikus, idősebb vagy fiatalabb generáció otthonában. A szerint használható fel a színvilág, anyagok, formák, szimbólumok sokszínűsége.

A legfontosabb, hogy örömünket leljük, abban, amit teszünk. Hangolódjunk rá. Személy szerint, ha a saját otthonomról van szó, főleg, ha lányomat is be kell vonnom, mindig kihúzok a noteszomból 2 napot (egy hétvégét), beteszek egy jó zenét, valami könnyen elkészíthető, különleges ételt készítek, s időt hagyok a pakolásra. Ha elfáradtunk, akár egy pohár finom teával, borral is megajándékozzuk magunkat. Szusszanunk egy kicsit. Nagyjából eltervezzük, mit szeretnénk, miért tesszük. Végezetül kis szertartásokat végzek a magam kedvéért, meggyújtom a gyertyáimat, füstölőket, ha fontosabb ok is volt, leírom gondolataimat, kívánságaimat egy papírra és teremtek. Mivel nem szeretek semmit kidobni, összegyűjtöm a számunkra már feleslegessé vált dolgokat, s megkeresem leendő gazdájukat, legyen másnak is öröme. Helyet adva ezzel az újnak. Ez egy körforgás, ahol adsz, oda jön is mindig az, ami épp neked fontos. Saját bőrömön tapasztaltam, mekkora műsor volt nálunk is lányom által egy-egy ilyen „tisztítás”. Mostanra belátta, van értelme, jó kis bulivá nőtte ki magát közös ténykedésünk.

Férfi ismerőseimnek szoktam tanácsolni, mivel tudom, hogy ez nem a kedvenc kategóriába tartozik, sőt egyenesen utálják, akár hívják meg barátaikat, nőismerőseiket (szerintem ők még élvezik is), hogy segítsenek. Akinek nincs ínyére a főzés, rendeljen ételt magának és egy-két pohár finom ital, a barátokkal közösen végzett „takarítás-átalakítás” még egy jó szórakozásnak is felfogható.

Az, hogy ezután a „tisztítás” után (mert, hogy ez az első lépés), festünk, átalakítunk, berendezünk, az már a következő lépés.

Nem csak azért kell rendet tennünk, átalakításokat végeznünk, mert valami nem megy jól, hanem ha még tovább szeretnénk fejlődni.

Erre példa, minap egy kedves ismerősömnél ebédeltem, Puspánál, aki lactovegetáriánus éttermet vezet, nagy sikerrel. Úgy fél éve nyitotta meg új helyen éttermét, s mivel ő is egy újra és újra megújulni vágyó ember, állandóan töri a fejét, hogyan lehetne még otthonosabbá, jövedelmezőbbé tenni vállalkozását. Tanácsaimmal próbálom segíteni, hogy ezt mind sikerre vigye, s remek példaként szolgálhat mindannyiunk számára, hogyan fér meg egymás mellett a feng shui elv és a krisna tudat. Ugyan sok a hasonlóság, de merőben ellentétes nézetek, stílusok, szokások is képviseltetnek, mégis kivitelezhető. Nyilvánvaló, miután üzleti vállalkozásról van szó, feng shui szempontból a karrier, gazdagság és segítőkész terület aktiválása fontos. Egy otthont nézve, családtagjaink élethelyzetét tekintve kell erősíteni a különböző, pl. egészség, szerelem-kapcsolatok, tudás, esetleg hírnév, gazdagság területeket, kinek mire van szüksége. Mert ezek időszakonként változnak, nem egyformán van szükségünk mindegyik erősítésére. Sőt, lehet épp valamit „lassítani” kell, mert pl. szétszakadnánk az állandó pörgéstől, munka terén, s ennek már egészségünk, párkapcsolatunk látná kárát.

Mikor végeztünk, ugyan fáradtan, de örömmel nézhetjük munkánk gyümölcsét, nagyok voltunk. S csak idő kérdése, mennyi minden jóság történik velünk.
Pont olyan jóleső érzés, mint amikor az illatos, frissen mosott ágyneműbe huppanunk beles este, egy finom tea után :)

S hogy kicsit az őszt is élvezzük, menjünk ki a színes természetbe, szedhetünk gesztenyét, faleveleket, lakásunkat is díszíthetjük vele, gyerekeinkkel is készíthetünk a termésekből játékokat, gyújtsunk gyertyákat, hogy a nap helyett a világosságot is előhozzuk, hívjunk barátokat, fogjunk egy jó könyvet, vagy esernyőt, kinek mihez van kedve.


Kedvet kaptál egy jó kis rendrakásra magad körül?
„Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.”

Jó szórakozást!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Melinda!

Nagyon jól látod, inkább felhalmozni szeretünk, ahhoz nem kell döntést hoznunk. Az elengedés, elválás akár tárgyaktól már sokkal felelősségteljesebb.
Annyira kedvet kaptam az írásodtól, hogy én is nekiállok szanálni, méghozzá jókedvvel:-) Az időjárás is erre kényszerít:-)

A tovább lépéshez viszont szeretném kérni a segítséged, hogy érhetlek el?

Üdv:

Mia

Melinda írta...

Kedves Mia!

Örülök, hogy tetszett az írásom, s főleg, hogy jó kedvvel végezheted a "tisztítást".
Mire nem jó egy eső? :))
A menyus.15@gmail.com email címen tudsz elérni.

További szép estét!

Üdvözlettel: Melinda

Névtelen írta...

Szia!
Mindig érdeklődéssel olvasom írásaid. Érezni lehet, hogy nem csak hírdeted az "igét", hanem valóban alkalmazod is. Annyi szeretet és energia árad az írásaidból, hogy ma én is nekiállok rendet tenni magam körül:-)))

Remélem nemsokára személyesen is találkozunk, de előtte picit rendet teszek a fejemben is:-)

Üdv:

H.K.

Melinda írta...

Szia kedves ismeretlen! H.K.

Nagyon szeretem, azt, amit csinálok. Akár térrendezésről, akár asztrológiai elemzésekről van szó. Élvezem minden pillanatát, mert tudom, hogy működik. S hogy írásaimon keresztül segíthetek másnak, továbbra is feltett szándékom. Akik eddig segítségemet kérték, és megértették a feng shui lényegét, nagy változásokon mentek keresztül. Tény, ehhez idő kell, s nem kis befektetett energia, de megtérül.

A személyes találkozásnak nagyon örülnék.

Addig is kellemes hangulatú rendrakást és további szép napot!

Melinda