2012. március 26., hétfő

A tea története.

Sokan szeretünk teázni, de valójában ismerjük eredetét?

A teát más néven a "lélek italának" is nevezik.

Kínából származik, s a legenda szerint Sheng Nong császár nevéhez fűződik - Kr.e. 2737-ből. Tulajdonképpen a véletlen műve. A császár kötelezővé tette fogyasztás előtt a víz felforralását, s egy alkalommal a forró vízbe hullott tealevél finom illata csábította megkóstolásra.


A kínaiak a teáról azt tartották, hogy ápolja és meghosszabbítja az életet, ezért eleinte orvosság gyanánt itták. A tea valamikor az uralkodók itala volt, a teázás szokása bekerült az udvari etikettbe is. A tea akkor még Kínában sem mindennapos jelenlétére utalt, sőt, olyan nagy kincsnek számított, hogy az egyik császár győztes hadvezérének megbecsülése jeléül egy csésze teát nyújtott át. A kínai bölcsek szerint, aki a teát issza, annak szellemi képességei tiszták és frissek lesznek.

Egy idő után már nem csak a császári dinasztia kiváltsága volt a teázás. 350 körül Szecsuán tartományában már mezőgazdasági méretekben kezdték el termeszteni a teát. Gyorsan növekedett a tea népszerűsége, és a Jangce folyó mentén újabb teaültetvények jelentek meg. A teát királyoknak kínálták elsősorban ajándékba, majd más országokkal folytatott kereskedelem révén értékes árucikk lett. A zöld tea kifejlesztése a kínaiaktól származik. Igen közkedvelt aromája és szomjoltó tulajdonsága miatt. Továbbfejlesztett eredménye a vörös tea (Oolong) - jobb eltarthatósága miatt, a hosszú európai szállítóút során nagy jelentőséggel bírt.


A Tang dinasztia idejében a teát már nem csak gyógyászati céllal itták, hanem mint élvezeti cikként is fogyasztották. Ezt az időszakot nevezzük a tea aranykorának.
Az ital elkészítése és felszolgálása ünnepélyes szertartássá vált, a termelést és a feldolgozást pedig gondosan ellenőrizték, és szigorú szabályok vonatkoztak rá. Egy sokat utazó buddhista szerzetes hozta a teamagokat Kínából Japánba a IX. században. Miközben a régi kínai tearituálék lassan kihaltak, a japánok a buddhista hittel párhuzamosan kialakítottak egy ünnepélyes ceremóniát. A mai napig is gyakorolják ezt a japán kultúra magjának számító hagyományt.A teanövényt először a portugál és holland kereskedőflotta hozta a XVI. században Európába. Franciaország, Németország, Portugália, Hollandia és Olaszország akkoriban már elkezdett teát importálni, de ezekben az országokban egészen a XVII. századig a kávé volt a legkedveltebb ital. Angliában és Oroszországban azonban egyre nagyobb volt a piaca ennek a forró kínai italnak. A tea túlnyomórészt tengeri úton érkezett Európába, Oroszországot az akár háromszáz állatból is álló tevekaravánokkal szárazföldi úton érték el.


A tea fogyasztás kalandos útja Európában is folytatódik tovább.
Mai napig a világban, sok-sok ország különleges, szinte már rituáléba hajlóan közkedvelt itala a tea főzet. Más és más szokások, hagyományok szerint fogyasztják. Fontos, hogy milyen időtájt, milyen alkalomból, hogyan és miben főzik, vagy forrázzák, hogyan szervírozzák és miben isszák Mára már felismerték, hogy a tea főzet mennyi mindenre jó, amellett hogy finom illata, vagy íze miatt isszuk. Ízesítve, vagy anélkül, kinek hogyan esik jól.


Amikor majd belekortyolsz kedvenc teádba - jusson eszedbe ez a hosszú-hosszú utat bejárt kalandos történet, az ősi tradíció, a legenda, mely során a Te csészédbe is eljutott ez a finomság.

Jó szürcsölgetést mindenkinek!

2012. március 24., szombat

Az élet folytonos küzdelem?

Persze nézőpont kérdése, hogyan is értjük ezt.

Rohanó világunk tele van konfliktusokkal. Dualisztikus neveltetésünk ellenére azt sugallja, hogy a béke a harc, erőszak, harag vagy agresszió hiánya. De valójában örök harc az életünk?

A jin és jang léte egy energiával átitatott világot feltételez.
Harmóniát és egyensúlyt teremthetünk, ha úrrá tudunk lenni az ellentmondásokon és feszültségeken, felül tudunk emelkedni a nézetkülönbségeken, össze tudjuk hangolni a világ sokféleségét.Tehát a harmónia nem ezeknek a hatásoknak a hiánya, hanem az érdekellentétek összeegyeztetéséből, különbségek kiegyensúlyozásából fakad.
Ebből a szemszögből nézve, már nem is nevezném harcnak az életet. Inkább úgy mondanám, meg kell tanulni kezelni a konfliktusokat, erre pedig akkor leszünk képesek, ha megértjük, hogy valamennyiünket eltéphetetlen szálak kötnek a mindenséghez, s persze mindahhoz, amit nem kedvelünk. Legyen az párkapcsolat, barátság, család, vagy munkahelyen kollégák.


Ha az örökös változást elfogadjuk, s ennek figyelembe vételével szemléljük a világot, magunkat, a környezetünket, megértjük, hogy az élet szüntelen átalakulás, akárcsak az évszakok körforgása, vagy a nappalok és éjszakák váltakozása, jobban eligazodunk majd ebben a modern világ útvesztőiben.

A jin és jang modell ezért folytonos.
Minden emberben van valamennyi a jinből, és a jangból, csak a férfiakban több a jang elem, a nőkben pedig a jin. Az égitestek, csillagok, és a bolygók ugyancsak jin vagy jang minőségűek, a Nap jang, a Hold jin. A természetben szintén együttesen van jelen a jin és jang - a hegyek mégis jang, a folyók jin jellegűek.

Valamennyiünknek egyensúlyra van szükségünk. Ennek hiányában kibillen életünk, s egy idő után frusztráltá válunk, későbbiekben akár betegségek is kialakulhatnak.
Az egyensúly megtalálása létszükséglet!

2012. március 12., hétfő

Nézzünk szét házunk tájékán - Karrier terület.

Mi is jut eszedbe - mikor a KARRIER területről beszélünk?

Siker, jó esetleg vezető beosztás, sok pénz, sok munka - viszont így kevés szabadidőnk marad. De biztos erre vágysz? A feng shui szemlélete szerint a karrier élettér fogalma nem ezt jelenti, hanem hogy olyan foglalkozásod, munkád legyen, melyet szívesen csinálsz, örömödet leled benne. Az hogy milyen pozícióval, vagy ismertséggel jár ugyan nem mellékes, de mindenkit más tesz boldoggá - tehát bánjunk tudatosan a megfogalmazással, mikor erre a területre fókuszálunk. Lehetsz sikeres, elismert személy, és olyan munkád is, melyet örömmel végzel nap mint nap, s elegendő pénzt is keresel vele - de ez nem feltétlen kell hogy jelentse, hogy minden idődet elvegye, vagy azt, hogy vezetői státuszban legyél.

Házunk, lakásunk karrier területe - a bejárati ajtó körüli rész. E terület erősítésével, harmonizálásával elősegíthetjük, ha pl. új munkahelyet szeretnénk - rövid időn belül esélyünk legyen azt megszerezni, lehetőségünk legyen változtatni egy új, jobb állásra. Természetesen ha a munka mellé még anyagikban is többet szeretnél, úgy a Gazdagság - Siker területét is erősítsd meg.


Mi is a teendőnk?

Már az otthonunkba történő belépést előtti rész is fontos. Ne legyen szemetesvödör, lim-lom a bejárati ajtó körül.
Ne legyen maszatos, piszkos az ajtónk.
Legyen névtábla - tiszteld meg magadat, az otthonodban élőket, hogy név szerint feltünteted, kik élnek a lakásban.
Az ajtó színe, a névtábla, a kilincs, lábtörlő, vagy bármilyen dísz - harmonizáljon e terület színével és anyagával.
Ha fontos számodra szimbólumok használata is, mindig az adott részhez harmonizáljon, illeszkedjen a környezetbe.
Akik családi házban élnek, ott duplán gondolkozzanak. Egyszer a kert-udvar, tehát az utcára nyíló kert kapu is karrier terület, másodsorban pedig, a ház ajtaja.
A szemét elhelyezés nagy gondot szokott okozni. De gondoljunk arra, hogy szeretnénk e olyan otthonba belépni, ahol már a belépés pillanatában "kosz" fogad? Nem jobb egy tiszta, csalogató kertkapu, vagy ajtó látványa, ne adj isten, ahová még virágokat is ültettek?
Fontos, hogy a bejárati ajtó, kapu teljes egészében nyitható legyen, s a belépéskor se essünk át cipőkön, vagy egyéb elől hagyott tárgyakon.


Legfontosabbak, amik közül választhatsz:

- tisztaság
- víz elem
- tükör
- szélcsengő
- vizes kép
- fémes tárgyak
- ide tartozó színek használata

Ugyanezek a szabályok vonatkoznak, ha üzleted bejáratára gondolsz. Legyen csalogató, behívó az ajtó és környéke, hogy már az első pillanatban felfigyeljenek a vásárlók. Mert egy kopottas ajtó, gondozatlan környezet inkább riaszt, mint hív.

2012. március 9., péntek

Az Élet - mozgás.

Állandóan változik minden. Percről percre. Elfogadod? Ha ínyedre van. S ha nem - dühöngsz, harcolsz, ellenkezel, dacolsz.

Az Élet egyfajta állandósul hullámzás. S ennek Te részecskéjévé válsz. Része leszel. A hullámzásban hol lent, hol fent leszel.

Sosincs olyan, hogy csak fent szárnyalok. Azért, hogy tapasztalj, időnként a hullámok "fenekén" kell lenned. A hullámzás az áramlást és az elengedés örömét hozza magával. S a szünetek az "énedre", egyéniségedre, az egységre tereli a figyelmedet. Ha - észreveszed!

Hullámzás - aztán szünet.
Kitágulás, s majd visszahúzódás.
Adás és elfogadás.
Tanulj az élettel - figyelj jobban!


Időnként van egy egészségtelen szokásod: helytelenül használod az elmédet. "Az élet energia, és én magam vagyok a mozgás." Mikor megáll, azt hiszed, hogy korlátok közé szorultál, megbénulva érzed magad. Tehetetlenné válsz. Makacsul ragaszkodsz ideákhoz, téveszmékhez, berögzült sémákhoz, ahelyett, hogy belemennél a változásban, a hullámzásba. Elvegyülnél benne, s mindezt elfogadod.

Az emberiség egyik nagy hibája, hogy a problémákra fókuszál, ahelyett, hogy élvezné az ÉN alakulásának legújabb fázisát. Mondjuk úgy, hogy lehetőséget kaptunk. S miért éljük meg ezt olyan szörnyűségesen? Mert félünk a jövőtől, nem tudjuk mit hoz nekünk a sors.

Amikor egy ilyen helyzetbe kerülsz, állj le - bár az élet úgy is megállít - hogy merre is tovább? Figyelj és összpontosíts arra, ami épp történik veled. Mindenből lehet jót és rosszat is kivenni. Attól függ a "szemüveged" mit lát meg.

Szoktasd az elmédet, hogy hagyja a definíciókat, és inkább "legyek jelen" a pillanatban. A válaszok átmeneti megállóhelyek, ahol ez elme és lélek találkozik, és ezek a találkozások a következő dolog megteremtésének örömét rejtik.

"Amikor belesüppedsz a mostba, minden vágyad megszűnik."

2012. március 4., vasárnap

4 napos méregtelenítés - rizzsel (nem diéta).

A rizs egészséges és jótékony hatása ismert, nem véletlen, hogy az emberiség több mint 60 százalékának fő tápláléka. Esszenciális aminosav-összetétele miatt biológiai értéke az állati fehérjékhez hasonlítható. Teljes értékű tápanyag.

Itt a tavasz - kivirul, felüdül minden.
A szervezetünket se hagyjuk ki ebből.
Pucoljuk ki.
Aztán következhet majd a lakásunk, otthonunk is :))))

Március 8-án telihold lesz. A telihold utáni időszakban - mikor a hold is fogyni kezd - a szervezetünk is elengedőbb.
Célszerű erre az időpontra tervezni a méregtelenítés kezdetét.

Az ötletet Kormos Krisztina gyógymasszőr barátnőmtől kaptam.


Előkészület:

Fogj 4 üveget, számozd meg. 1-2-3-4.

1. nap - vasárnap: az 1-es üvegbe tegyél 3 kanál rizst, önts rá egy kis vizet, hogy ellepje. Én jázmin rizst használok, mert ez a kedvencem.
2. nap - hétfő: reggel az 1-es üvegben lévő rizst mosd át, és önts rá megint vizet, és a 2. üvegbe tegyél 3 evőkanál rizst+vizet.
3. nap - kedd: reggel az 1,2 üvegben lévő rizst mosd át, önts rá vizet, és a 3. üvegbe 3 evőkanál rizs+víz.
4. nap - szerda: reggel 1,2,3 üvegben lévő riszt mosd át, önts rá vizet, és a 4. üvegbe 3 evőkanál rizs+víz. Este 1 dl MIRA vizet igyál meg.


Itt kezdődik a méregtelenítés!

5. nap - csütörtök: az 1. üvegben lévő rizst főzd meg só és mindenfajta ízesítés nélkül, ezt edd meg reggel. A 2.3.4 üvegben lévő rizst mosd át és önts rá vizet. Aznap igyál sok folyadékot, s ha lehet ne edd degeszre magad, lehetőség szerint próbálj meg sok zöldséget, főzeléket enni, pl. a babgulyást, pacalpörköltet, rántott húst jó lenne mellőzni :) Este 1 dl MIRA víz.
6. nap - péntek: a 2. üvegben lévő rizst főzd meg, reggelire edd meg. Étkezés aznap diétás legyen. Este 1 dl MIRA víz.
7. nap - szombat: a 3. üvegben lévő rizst főzd meg, reggeli. Étkezés diétás. Este 1 dl MIRA víz.
8. nap - vasárnap: a 4. üvegben lévő rizst edd reggelire. Egy kicsit még fogd vissza magad a nassolásból.

Ezután már nem kell különösebben diétáznod, de a "lacikonyhának" se ess neki. Az elkövetkezendő napokban - 1 hétig, amennyi citromot csak tudsz, csavarj ki, és idd meg, naponta többször.

Jó pucolást mindenkinek!

2012. március 3., szombat

Nők - több szerepkörben.

Miért is jó nőnek lenni? Mit is jelent, hogy nőiség?
Örömmel olvasom, hallom, hogy egyre több férfi is megfogalmazza, - nyilván saját megélt tapasztalatából merítve - mit jelent számára a NŐ. Mint társ, szerető, barát, munkatárs, gyermekének anyja, édesanya...... Sőt továbbmegyek, nemhogy említést tesznek, hanem köszönetet mondanak azért, amit a Nőktől kaptak.

De mi is a nő?
A nő maga a Hold, az örökké változó, fejlődő, kiteljesedő, visszahúzódó. S férfiak sokszor nem is értik a nőt, ezerarcúnak gondolják, kiszámíthatatlannak, nyomon követhetetlennek. Minden nap kicsit más, hol visszahúzódó, hol teljes pompájában visszatükröző. Kiszámíthatóan változó. Csak figyelni kell a Holdat és meg lehet érteni a Nőt.


Piciny kisleány, kíváncsi kamasz, testében gyermekét hordó anya, érett nő, nagymama, dédmama.....
Sírunk, aggódunk, féltünk.
De szívből nevetünk.
Izgulunk, szerelmesek vagyunk, izzunk, mint egy lávafolyás, szeretünk, és becézünk, simogatunk és ölelünk, befogadunk.
Időnként becsapnak, fájdalmat okoznak nekünk, hisztizünk, és toporzékolunk.
Mégis életünk végéig reménykedünk, s mint egy kisgyermek hiszünk a csodák erejében.
De ugyanúgy hol démonokká, sárkányokká, önmagukból teljesen kifordulttá válunk - nadrágot hordó, hangoskodó, vádaskodó, zsarnokká leszünk.
Életet adunk, nevelünk, kiszolgálunk, hátteret-harmóniát teremtünk, s temetünk.
Ezek után persze érhető, hogy kiismerhetetlenné válunk?


A világban sok-sok milliónyi ember, nő él, országok, szokások, rítusok szerint.
Mint ahogy a szivárvány színei is, annyi félék vagyunk.

Változott a világ, s az a fajta felfogás, ami még oly rég elfogadott, természetes volt, meg sem kérdőjeleztük mibenlétét, mára már szemöldök felhúzással jár, válással, családon belüli háborúkkal, civódásokkal, tragédiákkal ér véget.

Persze most mondanám, hogy aki emancipált akart lenni, álljon a másik sorba, vagy hogy ki a fene is akart az lenni?
No ez a téma innentől már sokkal komolyabb, mint gondolnánk.
Főleg, hogy nőként írom e sorokat, s munkám során hány,de hány családdal, férfival, nővel, boldogtalan párokkal, széthullott kapcsolatokkal, megannyi problémával találkozom.
Boncolgathatnám a jin-jang elmélet szerint e témát, tettem is ezt egy régebbi írásomban, de most inkább egyszerűsítsünk.
Jó lenne ha végre időnként mindenki magába szállna, nemes egyszerűséggel önkontroll tartana, és elgondolkodna nemi identitásán.

Egyre kevesebb Nőben látom azt a fajta mélyen ülő, ösztönös lényt, akinek nem esik nehezére - sőt még élvezi, örömét leli is benne, hogy otthon melegét teremtsen, gyermeket szüljön, meleg étellel várja haza kedvesét, férjét, netán még sütemény illata is terjeng a lakásban. Háttér legyen - egy menedék, akihez jó hazamenni, odabújni, akinek jó elpanaszolni a problémákat, vagy osztozni a sikerben. Egyre kevesebb nő néz fel férfi társára. Lebecsülik őket, s persze csodálkozunk, ha szexuális zavarokkal, önértékelési problémákkal, depresszióval küszködnek.

A női-férfi szerepek jó rendesen kibillentek a helyükről. Ideje lenne végre felébredni és változtatni e helyzeten, mert a válások, a boldogtalan emberek száma csak egyre jobban nő. Azt a bizonyos egyensúlyt kellene megteremteni, hogy hogyan lehet a régi értéket a mai modern világba átültetni.

Milyen bölcsek, okosak, szerények, alázatosak, türelmesek is tudtak régen a nők lenni.
Küzdöttek értük, mert volt miért.
Egy nő - érték volt, kincs.
S a férfiak lovagok voltak, úriemberek, hősök.


Női energiaminőség idejét éljük.
Rajtunk nőkön nagy hangsúly van, nyúljunk vissza a gyökerekhez.
Lehet mégiscsak jobb volt a régi séma?

2012. március 1., csütörtök

Mit keres a feng shui a hálószobában?

Pár nappal ezelőtt a térrendezés színei szerint csoportosítottam hálószoba képeket.
Mi lehet még fontos a színeken kívül?

A keleti kultúra szemléletében nem különítik el az embert környezetétől, ahogy például az orvoslásban is egészében kezelnek különböző betegségeket is. Ott is fontos, hogy nem csak az adott betegség gyógyítására fókuszálnak, hanem szétágazóan, egységet képezően tárják fel, mi is lehet a betegség hátterében. Ezt a fajta harmóniát, egységet, akár a hálószobánk rossz elrendezése is okozhatja, ha nem tudunk jól aludni, rossz helyen van az ágy, még tovább megyek, - s mert párkapcsolatunk fontos része életünknek - bizonyos fennakadások, civódások vannak.


De!

Az 1 dolog, hogy térben rendezünk, csinosítunk, átalakítunk. De aki csak ettől várja a sikert, már hozzá se kezdjen. Tudatos gondolkodás nélkül mit sem ér az egész. Test-lélek-szellem hármas egysége itt is fontos, létszükséglet.

Sok mindent egybe véve következzék egy-két jó tanács:

- A legfontosabb talán, hogy a feng shui tanácsadó által javasolt változtatásokat egyáltalán magaménak érzem e, eltudom e fogadni. Hiába egy trendi szín, ami mondjuk jól mutat egy magazin oldalán, ha az adott hálószoba teljesen más fekvésű, kisebb vagy pont hogy nagyobb, vagy csak egyszerűen nem tetszik.

- Sok esetben kompromisszumot kell kötni, mert hiába mondjuk, hogy az ideális hálószobában az ágy a jobbra nyíló ajtótól bal kéz felé essék, lehetőség szerint falnak tolt fejrésszel, ha ez kivitelezhetetlen. Mert radiátor van, ablak, bármi, ami miatt más megoldást kell találni. (A régi kínai házakban nem volt radiátor, sem tükrös szekrény, sem gardrób.) Az ágyat soha nem tedd az ajtóval szemben, lábbal előre - ez koporsó effektus!

- Időnként jó változtatni, egyrészt mert az állandóság itt is unalmas lehet. S van hogy a kapcsolaton belül nyugalmi állapotot kell indukálni, vagy fordítva, fel kell "tüzelni".

- Hálószobáról lévén szó, ha van párunk, ha nincs, mindig kettős szimbólumról beszélünk. Tehát, két oldalról körbejárható ágy - soha ne told a fal mellé - ez olyan, mint ha nem várnád a párodat. Mindig 2 ágyneműt húzz fel! Nyilván ez párkapcsolatban nem kérdés, de ha nincs, akkor is, hiszen a tudat, hogy készülsz, várod a párod, ez amolyan "vonzás törvénye". Ha magadnak is vettél kislámpát, ugyanezt tedd a másik oldalra is. Két díszpárna is jól mutat. A párod éjjeli szekrényét ne pakold tele a saját cuccaiddal, ez az övé, ha nincs, hagyd üresen - mert a "leendő" fogja beletenni személyes dolgait. Fejben-lélekben-térben "engedj TERET" a másik félnek is.

- Ha párkapcsolatban vagy, fontos, hogy mind a kettőtök elemeinek megfelelően legyenek színek, szimbólumok. Akármilyen abszurdnak tűnő helyzetben, térben lehet eszközölni megoldásokat.

- Mit akarsz a kapcsolaton belül elérni? Ez fontos. Na itt jön a tudatosság. Nem minden kapcsolatban ugyanaz a szükséglet. Gondolj bele - más ahol pici gyermek született, vagy ifjú házasok vannak, vagy már nagyon régóta együtt van egy pár, vagy valamelyik beteg, stb.

- S ami tiltott - a TÜKÖR! Divat lett nagy, hatalmas tükrös szekrényeket beépíteni a hálószobába. A feng shui elvei bizony nem javasolják. Bevonzza a harmadik személyt! Sok esetben hallottam már történeteket, elég hajmeresztő volt némelyik - s valóban nem javaslom. Ha már van, éjjel legalább takard le, tegyél elé függönyt (elég trükkösen lehet kivitelezni - s még jól is mutat) s csak akkor hagyd szabadon, ha öltözködsz. Ha új hálószoba berendezést vásárolsz - a tükröt máshová helyezd lakásodon belül.



Itt a tavasz - minden újra éled, süt a nap, szinte bizsereg bennünk az élet.
Van kedved változtatni lakásodon belül?
Először kezd el egy jó nagy lomtalanítással.